2015. már 09.

Bükki Hard,

írta: márkusöcsi
Bükki Hard,

avagy Hokás a bokám!

hokahoz.jpg

Tekintettel, hogy a versenyprioritások a maraton feletti és/vagy terepversenyek irányába mutatnak, kézen fekvő volt a korai időszakban a felsőtárkányi verseny, amit egyébként Olivér javasolt!

Terepesek egybehangzó véleménye alapján nem egy tipikus kinderspiele im kindergarten a HARD, nem árt némi trail-es alapfokú szakismeret, no de azért gyorsan szögezzük le, nem fognak senkinek szobrot emelni a verseny teljesítése miatt!

A Bükki Hard 65km hosszú, több mint 2500 m szinttel fűszerezve , a fantasztikus szervezői marketing érzékenységet bizonyítva, a verseny mind bükki és nem mellesleg „hárd” is!

Ennek megfelelően annyira rákészültem, hogy mire észbe kaptam, lejárt a nevezési határidő. Szégyenszemre gyors email váltás, csipetnyi könyörgés, egy online felület soron kívüli megnyitása, és már sikerült is a regisztráció a versenyt megelőző 3. napon!

Már csak egyetlen aprócska probléma merült fel… a késői őszi illetve téli időszakban mindkét terepfutó cipőmet nyugdíjba vonultattam, miután a skárpik felső része annyira kiszakadt, hogy akár a lyukakon keresztül is bebújhattam volna! Az asics Fuji Trail már jó ideje megszolgálta az árát, ám a New Balance 810 v3 verzió hamar átkelt úgy a túlvilágra, hogy tudtommal egy webáruháznak fizettem és nem a révésznek! Nem vagyok reklamálós fajta- különösen egy albioni online felülettel szemben(SD) nem tűnt egyszerű feladatnak- úgy hogy maradt a lecsónak is feltét!

Egyszóval, a verseny hetén még nem volt terepfutó cipőm, márpedig a Bükkben ez nem jelent túl nagy hátrányt, nem egy előnytelen kiegészítő! Gyors keresgélés után szomorúan konstatáltam, hogy a méretemben (US 9) vagy nincsen cipő a hazai kiskereskedelemben, vagy az a 2-3 márka és modell számomra nem jelentettek komoly elcsábulást.

Utolsó, minden mindegy alapon befáradtam a fővárosi Nomád-ba és komoly ráutaló magatartást tanúsítottam egy HOKA vásárlására! Ám a méretem azonnal kizárta a lehetőséget, de maradt egy utolsó szalmaszál, mégpedig a teszt cipők között! Rövid keresgélés után Karcsi elővarázsolt egy Challanger ATR-t! Az ATR ugye az All Terrain rövidítése, amire azonnal a négy évszakos (autó-) gumira asszociáltam! Azaz semmikor sem jó… télen csúszik, nyáron kopik!

Mivel erősen kényszerpályán mozogtam, természetesen belebújtam, ha már ott volt! Nem mondom, hogy a HOKA-k fokozott izgalomba hoztak ezt megelőzően, nekem valahogy a 90-es évek Buffalo taposói jutottak eszembe! Viselői számomra önálló kategóriát képeztek, és bevallom őszintén nem a barátaimat!

Ám a Challenger a HOKA-k között az egyik legvékonyabb talpú, hiszen ez egy „félverseny” cipőnek minősülő modell! Bár ez a „félverseny” kifejezés számomra értelmezhetetlen, maradjunk inkább a könnyített verziójú modellnél!

A cipő felhúzásakor a súlya azonnal igazolta állításomat, hihetetlenül könnyű és kellemesen tágas benyomást keltettl! Meglepődtem, hogy a dropja 5 mm magas, ez nekem egyáltalán nem tűnt fel!

Ellenben az enyhén íves talp, ami azonnal valami billegésbe fulladó mozgássá alakult! Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy, a Richter skála szerinti 3,1 tizedes erősségű rengést észleltem volna talptájékon! Felidéztem magamban gyermekkori, ugyancsak billegős élményemet, mikor a tisztasági festést végző szakemberek nap végén szerszámaikat hátrahagyván hazatérték, de én olthatatlan vágyat éreztem a létrával való közlekedés élményére! Ezt akkoriban még egy zöldgally töréssel meg lehetett úszni, ám így 40 felett nem feltétlenül vágytam hasonló traumákra!

Szóval állok a boltban, miután azonnal nőttem a talpmagasság miatt vagy 3 cm-t -ami ugye a magunkfajta rövidlábúaknál sohasem jön rosszkor- ugyan billeg alattam a talaj, de valami hihetetlen kényelmet érzek lábfej és talp tájékon!

A cipő nyelve vékony anyagú, nem az a típus, ami képes 30 deka izzadságot raktározni, és további örömmel töltött el, hogy a fűzője is a normális, szemmel látható, kézzel tapinthatóan, elég vastag és masszív! A gyorsfűzőknek szerintem nincs komoly szolgáltatási értékük az ultratávú versenyeken, aránylag kevés időt tudsz megtakarítani, ha hüjjje vagy és kilépsz a cipőkből!

Kb. 17 és fél másodperc alatt hoztam meg a döntést, miszerint csomagolhatjuk! Csupán már csak egy kis problémával kellett megbirkózni, miszerint a cipő nem terheli az eladó sorban lévő modelleket, hiszen ez egy tesztcipő! Egyébként Karcsi felhívta a figyelmem, hogy a „polcra” szánt cipők nem feltétlenül tartalmaznak minden beépített technológiát, szóval akár hiányozhat is belőle „valami”!

Hát talp volt, fűző rendben, szemmel láthatóan a felsőrész sem hiányzott, sőt a tesztidőszakban rárakódott sárral sem volt gond, még ott virított a talpredők között!

Nándi (üzletvezető) áldását adta egy újabb tesztidőszak kezdetéhez, így hónom alatt már lépdeltem is ki a boltból, mint afféle boldog HOKA teszter!

Gondoltam, azért a verseny előtt legalább egy órát futok benne valahol, hogy mégse a Bükk bércein szembesüljek az esetlegesen felmerülő problémákkal! Egy 65 km-es táv előtt az ember nem azt olvassa az Álmos könyvben, hogy „végy egy új cipőt, oszt’ húzzál ki versenyezni”.. előtte szükség lenne valami kis szoft pettingre is! Miután ezt elodáztam, a premier élménye maradt a versenyre.

Reggel fél 8-kor rajtoltunk, ami számomra még a kora hajnali időszak! Szerencsére prológként egy 1800 m hosszú aszfaltos sík szakasszal kezdtünk! Ez azonnal új felfedezésre juttatott, miszerint ez a terepcsoda puhább az általam abszolút favoritként kezelt asics Nimbus modelleknél!

Nem kezdtem be erősen, mivel a táv nem rövid, a szint nem kevés viszont a Bükk Hard! Figyelgettem a lábam illetve az érkezések dinamikáját, egyáltalán nem volt furcsa a magasított talp, ami anyagát tekintve egy szép nagydarab EVA matéria, abból is a könnyített fajta! Minden rá jellemző tulajdonságát magán hordozta, puha és rugalmas volt!

Eleinte erdészeti utakon haladtunk, ahogy a hőmérséklet emelkedett úgy kezdett kiengedni és mélyülni a talaj, itt-ott mély sárral, de kezelhető volt! No, kis csónakom és nem a Duna vizén azonnal megkapta első földi áldását… úsztattam a trutymóban… vártam a tapasztalatokat! Tekintettel, hogy nem volt erős emelkedő, jól bírta a sarat, nem csúszkáltak vészesen annak ellenére, hogy a Challenger talpredői mindössze 3 mm magasak!

Szép lassan megkezdtük az emelkedést is, az első frissítő 800 m magasan az Őrkő-ház volt 12 km-nél. Ezalatt közel 600 m-t szintet tudtunk magunkénak, így korán elértük az üzemi hőmérsékletet. Hosszú ujjú pólóra még egy rövidet húztam, ezért ugyan a rajtban még 80-at dideregtem százon, de mintegy negyed órán belül nem volt diszkomfort érzetem a hűvös miatt!

Gyors nassolás a frissítő állomáson, aztán nyergeltünk tovább, immár határozottan lefelé! Jól futható, ám technikás lejtmenet új kihívás elé állította a Challengert, legalábbis az én lábamon! Stabilan, nagy sebességgel tudtam lefelé haladni. Hiába a könnyített cipő, az én súlycsoportomban jól viselkedett! A talpam ugyan csúszott előre, de nem bántotta a lábujj végeit!

Egészen Szilvásváradig tartott az ereszkedés, ahol ismét tudtunk frissíteni. Ezúttal a pisztráng elmaradt, de nem tudtam neheztelni miatta! Szilvivel kezdtem meg a kapaszkodást egészen az Őrkő-házig újfent! Ezt szó szerint is érthetjük, mert az ősember barlangját követően egy laza lejtmenet után olyat emelkedtünk, hogy kánonban sípolták a tüdők Kovács Kati „evergrínjét”, a Soha többé nem jövök, ne várj-t!

bukk_orkohaz.jpg

A második csapást felfelé menetben az órám mérte rám, amikor észrevettem, hogy sikerült egy 12:20-as kilométert másznunk! Ha emlékeim nem csalnak, 28 km felé értünk az újabb frissítő pontra, ahol érzékeny búcsút vettem volna Spárta uralkodónőjétől… de mire egyáltalán fel tudtam fogni, hogy a zsíros kenyér melyik oldala van tunningolva, Szilvi tovább futott! Próbáltam némi tápanyagot elraktározni, majd indultam tovább! Az itiner szerint a következő menza 40-nél a Nagymező sí ház! Igaz, addig Cserepes-kő és Tar kő is a futó étlapon volt, mint kötelező kóstoló! Akik ismerik a Bükk ezen csúcsait, megerősíthetnek benne, hogy a sziklás, éles, szűk ösvényeken akár fel- , akár lefelé sem túl egyszerű futómozgást produkálni! Feltűnt, hogy a cipőbe még mindig nem nagyon „érett be” a lábam!... pedig reggel lányos zavaromban jobb híján egy kb. 300 Ft-os ’lidlis bokazoknira esett a választás, ami ugye polimerekben nem túl szegény, ellenben magas a műanyag tartalma!

Szóval a HOKA felső mash része elég jól szellőzött, bár a hőmérséklet továbbra is 9-10 fok lehetett, de nem boka alatt! A másik feltűnő momentum az volt, hogy még mindig nem ment tele apró vagy nagyobbacska kavicsokkal, földdarabokkal! Ez annak a laminálásnak köszönhető, ami a felső részt szépen körbeöleli! Ennek ellenére - mint korábban írtam- nem volt tele földdepókkal a cipő!

Szépen haladgattam a Sí-ház felé, amikor is érzékeltem, hogy nem vagyok túl friss és mintha a fák éppen rám készülnének dőlni! Ezt csak a leesett vércukorszintemnek tudhattam be, de hála, megérkeztem a pontra! A gond csak az volt, hogy annyira befordultam már ennél a szakasznál, hogy tulajdonképpen csak enni felejtettem el! Arra emlékszem, hogy komolyabb kereskedelmi mennyiségű, egy vidéki falusi kiskocsma forgalmát is megszégyenítő Cocát toltam le. Észbe kaptam, hogy egy kis szilárd sem jönne rosszul, így maradt persze a zsíros kenyér! Igen, hagymával! Újabb kóla adag, majd megszakítottam a kempingezést és indultam az itiner szerinti, inkább lejtősebb útszakaszra! Egy aszfalt úton haladva Katarina Wittet megszégyenítő piruettem következett, ám a talajfogásom mintha nem lett volna egészen tökéletes, a művészi hatás gyakorlatilag értékelhetetlen! Gondolom, a vadon élő szemtanúk a mai napig röhögnek!

Kevés szó esett a panorámáról! Erről csak annyit, Szilvivel megállapítottuk, hogy „mennyire irigyeljük” a velünk egy időben a 12 órás fehérvári ringlispílbe beszállókat! Egyes helyeken annyira gyönyörű kilátás tárult elénk, amitől még a magamfajta panelproli is tátott szájjal bámult! 1-2 alkalommal megálltam bámészkodni, bár kényszerítettem magam, hogy ne mohásodjon az északi oldalam!

bukki_kilatas.jpg

Gyakorlatilag egyedül értem el az utolsó frissítőpontra, amit ismét messiásként vártam! 58-nál táplálkozhattam utoljára, de addigra annyira lemerültem, hogy szerintem második nekifutásra találtam el a dugóka kontrolldobozát! Akár kettőt-hármat is láttam belőle soronként!

Na itt nem voltam rest, gyakorlatilag a mindent mindennel ettem és ittam! Kenyeret kólával, oliva bogyót mars csokival, édes kekszet sóval, egyszóval ami az asztalon volt, annak nem kegyelmeztem! Mintegy 30 deka túlsúllyal indultam az utolsó 7,5 km-re, ami tartogatott még egy sunyi emelkedőt, míg végre lefelé vettük az irányt! Bár ekkorra nekem a le és fel kezdett már nem túl éles határokat ölteni, minden esetre az aszfaltra rajzolt ” 500 m” és a” Csanya 4. vagy” felirat mintha élettel, illetve új reménnyel töltötte volna fel a kiégett hardverem!

A szervezők utolsó szíven szúrása a befutó kialakítása volt! Elfuttattak a cél előtt, megkerültetve azt a kis tavat, amit prosztata problémában nem szenvedő kisfiú ébredést követően át tudna pisilni, de most ezt, a mintegy 250 m-t az emberiség ellen elkövetett bűncselekménynek tudtam be!

Összegezve! A Bükki Hard egy gyönyörű, kifejezetten technikás verseny! Kiváló szervezéssel, korrekt pályajelöléssel, gazdag kínálatú frissítőpontokkal , valamint nagyon kedves és lelkes csapattal párosult!

HOKA Challenger. Áldom azt a gyenge pillanatomat, amikor levetkőztem előítéletemet és ráfordultam a Jókai utcai Nomádra! Köszönöm Czunyi Karcsi és Kubik Nándi korrektségét és segítőkészségüket! Tőlem a cipő kapott egy mocskos nagy IGEN-t!

dsc_0647.JPG

 

 

 

 

 

Szólj hozzá