Olyan időket élünk, amikor szervező a szervezőét, futó a futóét, szervező és futó egymásét. Kivájja!

De vajon miért?

Próbáltam partvonalon kívül maradni, de amikor a Terepfutás facebook  csoportban egymásnak feszülnek azok érvek, amik közül finoman szólva is egyik-másik igen gyenge lábon áll, és veled (esetünkben velem) példálóznak úgy, hogy emiatt még minősítve is lettünk annak ellenére, hogy a versenynevezési díjak teljes összegét fizetjük vissza a jelentkezőknek, gondolkodóba estem, és klaviatúrát ragadtam. Lehet, hogy nem kellett volna.

Nem mellesleg a tűzharcot messziről elkerülve tekintettem a történtekre, de egyszer csak elkezdenek a szervezők és futók megérkezni messengeren, sms-ben, telefonon a maguk igazának megerősítéséért, mint valami független bíróhoz online rendelési időben.

Talán vehetem a bátorságot és tollat ragadhatok, még ha blog formájában is. Nem szeretnék újabb poszt cunamit indítani az érintett csoport(-ok)ban, nem kívánom, hogy egy bejegyzés alatt újabb komment hadjárat induljon az érintettek között.

Szomorú, de nagyon is emberi és kiszámítható volt, ami történt.  Nem kívánok senkit minősíteni, ugyanakkor mindkét fél egyes szereplői finoman szólva is a minősíthetetlen kategóriát képviselik egyes reakciójukkal.

Álláspontom világos és egyértelmű, ami a következő sorokból derül ki.

Ez a valami, ami miatt most veszélyhelyzetet hirdettek a világ kormányainak vezetői, ez nem egyszerű vis maior helyzetként érint bennünket! Ez olyan, amire álmunkban sem gondoltunk volna, hogy ilyen egy előfordulhat!

A helyzetet igyekszem több aspektusból vizsgálni.

1. Elsőként, mint szervező tekintek a kialakult helyzetre. Nekünk sem volt világos, vis maior helyzetet pontosan kezelő megfogalmazott iránymutatásunk arra az esetre, ha olyan „valami” bekövetkezik, ami a versenyeink törléséhez vezet. Szervezőként a vevőink – és bocsánat a kifejezéséért, de mi egy bizalmi terméket kínálunk – érdekeinek szem előtt tartása mellett óhatatlanul is számba vesszük azokat az anyagi károkat, amit a helyzet okozott.                                                                                                                                              
2. Szolgáltatóként – mert ugye, mi foglalkozunk időméréssel, pólók kereskedelmével, nyomtatásával és szitázásával, technikai pólók tervezésével és kivitelezésével, illetve grafikai tervezéssel – csak anyagi veszteségekről tudunk beszélni, hiszen a szabadidősport szervezői piaca is bedőlt, egyelőre nem a romeltakarítást végezzük, hanem a friss levegő után kutatunk. Napról napra mondják vissza az egyre későbbi versenyeket, nemzetközi szinten már szeptemberi rendezésű nagy események mennek a lecsóba. 

3. Futóként életem egyik legizgalmasabb kihívására készültem májusban egy tengerentúli versenyre. Természetesen a vírus aktív „marketingjének” köszönhetően nincs kontinens ahol ne lenne jelen, ezért egy befizetett nevezési díj, illetve repülőjegy keres új időpontot magának. Még mindig anyagi veszteségeknél tartunk, immár egyéni szinten.                                                                                                                                   
4. Nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy egyszerre vagyok apa és gyerek. Tudom, hogy a fertőzés nem a tinédzser korosztályban okoz maradandó egészségügyi károkat, de nincs értelmes és normális szülő, aki ne aggódna a gyermekéért egy esetleges fertőzés esetén. Látom és féltem azt a 18 éves lányomat, aki lakásba szorulva próbál eleget tenni a home school hirtelen jött kihívásainak.

        Ugyanakkor a félelem már fokozottabban jelen van akkor, amikor idősödő szüleimre tekintek. Hiába a kiváló            egészségügyi állapot, a 77 éves édesanyám, illetve a 78 éves édesapám már csak 9 és 12 között tud(-na)              boltban vásárolni, ha tetszenek érteni, hogy ebben az esetben mire gondolok! Nehéz lenne feldolgozni, hogy         ilyen értelmetlen szar dolog tenné próbára az egészségügyi állapotukat, vagy éppen bármelyikük kerülne               olyan helyzetbe, hogy egy független ápoló vagy orvos a koruk miatt nem adna lehetőséget nekik, mert éppen         döntetni kellene a betegek között, hogy ki veheti igénybe a felszabadult lélegeztető gépek kapacitását.

       Tetszenek már kapisgálni hol tartunk?

5. Szintén aggódok, mint munkáltató, aki 26 embernek ad munkát, emiatt ugyanennyi család megélhetése és egzisztenciája múlik azon, hogy milyen fordulatot vesz a vírusfertőzés kis hazánkban.                                                      

Érdeklődve hallgatom nagyjaink intézkedési terveit, mert 2008-óta tudom, hogy ha be kell avatkozni, akkor azonnal és mélyre vágva kell operálni a „megmaradt egészséges sejtek” életben tartása érdekében!

Itt egyszerre van jelen az emberi és anyagi aspektus, de ez utóbbi egy hosszú távú közös érdek miatt. Mi is abban a KKV szektorban működő cég vagyunk, ahol a problémákat házon belül, rugalmasan és azonnal tudjuk kezelni, de hasonlóan, az ebben a kategóriában érdekeltek, nem rendelkeznek hosszabb időre elegendő tartalékokkal. Egy hosszan elhúzódó mély válság nehéz döntések és megpróbáltatások elé állítanának.

Térjünk vissza egy kicsit a szabadidő sporthoz!

Kis hazánkban mindössze két profi iroda működik, akik főtevékenységüket illetően versenyszervezői profillal rendelkeznek.

Mi többiek csak műkedvelők vagyunk! Rengeteg olyan kisebb-nagyobb versennyel rendelkező szervezet, akik másod-harmad „állásban” működnek, de az őket működtető személyek megélhetését nem befolyásolja közvetlenül a járványhelyzet.

Ellenben talán egy kicsit tisztítja a piacot – bár nem sok reményt fűzök hozzá – hiszen a kialakult helyzetben felszínre törnek mélyen lappangó emberi reakciók.

Szakmának egyáltalán nem hívható szervezői piac az olvasatomban egyébként is lassan a használt török autókereskedői szintre süllyed. Nehéz kibogozni ki mit csinál jól és rosszul, középszerűen, vagy katasztrofálisan. Ki hogy kezeli az ügyfeleit, hogy értelmezi saját maga alkotta szabályokat, milyen a customer service probléma esetén, és végül kibe mennyi empátia szorul nehéz helyzetben.

Nem ettől leszünk jók vagy rosszak, profik vagy amatőrök, de ettől leszünk emberek! Kinek milyen előtag jut eszébe erről a szóról!

Összegezve fenti monológomat, nem minket kell sajnálni levitézlett, vagy levitézlőben lévő versenyszervezőket. Nem a mi egzisztenciánkat vagy egészségügyi állapotunkat kell megóvnia a futótársadalomnak.

Ha futóként szolidárisan akarsz viselkedni, óvd magad és családod egészségét. Segítsd azokat a környezetedben lévő mikro- és kisvállalkozókat, akiknek a megélhetése drámaian változott meg a vírus megjelenésével.

Segítsd a környezeted egészségügyi dolgozóit. A sarki virágárus nénit, a péket, a késélezőt, a gyors nyomdát, a kőművest és napszámosát. Bárkit, akivel nap, mint nap üdvözlitek egymást és egy közösséget alkottok.

Ha szervezőként működsz, legyél szolidáris, vedd figyelembe, hogy emberek és családok, közösségek egzisztenciái változnak meg egyik napról a másikra. Minimalizáld a veszteséged, de ne okozz másnak kárt!

És a partvonalról felém kiabálónak így ismeretlenül üzenem, ne vond kétségbe a döntésemet!

Nem ismerjük egymás kártyáit, nem látjuk egymás lehetőségét, ezért ne is minősítsd azt!

Nehogy a végén egymás kezéből kelljen kikapkodnunk a lélegeztető csutoráját…